2014/08/19

BACK TO SCHOOL: DIY ötletek a sulikezdéshez

Először is, bocsi, hogy sokáig nem frissítettem. Láttam, hogy hirtelen nagyon sokan kezdtétek el nézegetni az oldalamat, amit köszönök is! :3 Szóval, már nagyon itt volt az ideje egy update-nek. És gondoltam, ez a tökéletes téma, hiszen - sajnos, most tényleg, hová tűnt a nyár??? - mindjárt itt a suli! :@
Itt van néhány a kedvenc tutorial videóim közül, amikben egy csomó ötletet találhattok, hogy hogyan csináljatok magatoknak olcsón szép füzeteket, milyen ruhákban indulhattok neki a sulinak, és hogy hogyan készülhettek fel ennek a stresszes időszaknak a kezdetére. :)
 

ATTENTION: NÉHÁNYAT ÉN IS KI FOGOK PRÓBÁLNI AZ ALÁBBI DIY ÖTLETEKBŐL, AMIKNEK AZ ELKÉSZÍTÉSÉRŐL FOGOK HOZNI MAJD EGY POSZTOT KÉPEKKEL ÉS LEÍRÁSSAL. MÁR MEG IS VETTEM AZ ALAPANYAGOKAT. :)
 +SAJÁT ÖTLETEIM IS VANNAK KÜLÖN, AMIK NINCSENEK BENNE A VIDEÓKBAN, SZÓVAL MAJD MINDENKÉPPEN ÉRDEMES LESZ AZT A POSZTOT IS LECSEKKOLNI. :)

DIY FÜZETBORÍTÓK KÉSZÍTÉSE



Nekem ezek a füzetek nagyon tetszenek, és nem lehetetlen itthon sem beszerezni az alapanyagokat, pedig sokáig azt hittem. Viszont én a harmadikat szeretném kipróbálni (igen, nagy TFIOS fan vagyok, de igazából bármilyen könyv/zene/film idézeteit lehetne rá írni), és már meg is vettem hozzá a dolgokat, amik egy kicsit eltérnek a videóban találhatóaktól, mivel azokat nem nagyon árulták/találtam meg/rohadt drágák voltak. :D Amint mondtam, ahogy elkészítettem - feltéve, hogy sikerült is - felteszem róla a képet, és hogy milyen alapanyagokat használtam én hozzá, mint olyan ember, aki (valószínűleg) ugyanabban az országban él, mint ti, és ugyanazok a dolgok állnak a rendelkezésére. (Kivétel a külföldön élő magyarok, ha ők is olvassák ezt esetleg. :3)


Wow, ezt a videót csak most találtam, de ez tényleg nagyon profi! :O Valaki légyszi mondja el, hogy hol lehet mintás celluxokat kapni, mert nagyon kéne nekem is, de eddig sehol sem találtam eddig sehol sem találtam nem méregdrágán! És az a kék, pöttyös mintás papír is érdekelne, illetve, hogy hol lehet ilyen mintás papírokat kapni. Remélem, valakinek több tudás van a birtokában ilyen téren, mint nekem, mert akkor ebből a videóból nagyon jó ötleteket tud meríteni. És PLS SEGÍTSETEK! :D Thx.

DIY EGYÉB SULICUCCOK KÉSZÍTÉSE




Once again, honnan tudok olyan füzetborítóra ragaszthatós papírokat szerezni? Egyébként "cardstock paper" az angol neve, ahogy a videóból megtudtam, de magyar nevet nem tudok kitalálni rá. :D Mindegy, akinek vannak ilyenjei, azoknak ez nagyon jó ötlet lehet, tökre tetszenek ezek a füzetek, és szerintem kb. az összes eddigi videóból ezeket a legkönnyebb megcsinálni. + A ceruzadíszítéshez még mindig jó lenne tudnom, hol lehet mintás ragasztószalagot olcsón kapni. HELP!

HAJAK, RUHÁK, EGYÉB TIPPEK





Oh, wow, és az utolsó kivételesen egy magyar videó! :O Na, ezzel most tuti megleptelek titeket, de még csak most fedeztem fel, hogy már a magyarok is kezdik lekopizni a külföldieket. :D Szerintem már egész profi szinten van egyik-másik, de azért én az eredeti amerikai verziót még mindig jobban bírom, bocsi. o:) :D


Ennyi lett volna mára, nemsokára hozom az én DIY füzeteim elkészítési útmutatóját + egy meglepetés cikket is. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése